Magyar nyelven Angol nyelven Német nyelven Francia nyelven Orosz nyelven Román nyelven

 

Bemutatkozás

A társaságot 1995-ben két magánszemély alapította. Több tulajdonváltás után került jelenlegi ügyvezetők birtokába, családi vállalkozásként. A Camry 95 Kft. 1999. januárjától fémfelületek foszfátozását, elektrosztatikus porszórását is végzi. Ezeenkívül foglakozunk még oldószeres festéssel is.

Miért is akarunk festeni?

A festés története nagyon korán kezdődött el. Gondoljunk csak az ősemberekre, akik a barlangokban különböző történéseket festettek a falra. Persze ennek inkább bemutató célja volt. A történelemben nagyon sok művet ismerhetünk, bár ezek művészi jellegű. Amivel mi foglalkozunk az a különböző iparokban, használatos festés. Két fő csoportra oszthatjuk ezeket. A korrózió védelemre és az esztétikára. A korrózió védelem nagyon fontos, hiszen, ha az anyagot nem védjük le valamilyen bevonattal, akkor az kémiailag reakcióba lép a környezetével. A vas esetében ezt hívjuk rozsdásodásnak. Tehát az anyag oxidálódik. Ez azért lényeges, mert ha nem kezeljük a felülete elkezd rohadni, tehát egyszer csak elfogy az anyag. Van olyan ipari festés, ahol nem lényeges az esztétika, mert nem látja senki, takart helyen van, de nem rozsdásodhat el az anyag, mert mondjuk tartó szerepe van. A másik csoport az esztétika. A lényege az, hogy a felület nagyon szép legyen és ne legyen benne hiba. Ezt az eljárást hívjuk fényezésnek. Ezek inkább az autóiparban, a bútoriparban stb. elterjedtek, hiszen ott nagyon lényeges a felület egyenletessége és az esztétikája.

 

Kérem tekintse meg milyen eljárások használatosak az iparban:

  • Elektrosztatikus porfestés

  • Az elektrosztatikus porfestés tulajdonképpen a rílzán technológia tovább fejlesztése. Ezt a technológiát azért találták ki, hogy a bevonat tartósabb legyen, és a technológiája környezet barátiabb, mint az oldószeres festés. Ez egy mártásos eljárás, aminek az a lényege, hogy a munkadarabot 180 Celsius-fokra felmelegítik és belemártják egy kádba, ahol műanyaga alapú festéket lebegtetnek. A munkadarabra, mivel meleg, ez a festékpor rátapad. Ennek a technológiának az alapanyaga a polietilén műanyag, és nagyon vastag réteget lehet a felületre felvinni. Ezt napjainkban is alkalmazzák, olyan helyen ahol sokan megfogják a festett árút, mint például a busz kapaszkodók. Ez a nagy rétegvastagság viszont sok helyen nem előny, hanem hátrány. Ezért kitalálták, hogy elektrosztatikusan feltöltik a műanyagot, ebben az esetben már poliészter, vagy epoxi-polieszter, a munkadarabot "letestelik", és tulajdonképpen magához vonzza a fém a műanyagot. Ezzel a technológiával már szabályozható a rétegvastagság és a technológia is olcsóbb.

  • Felületkezelés

  • A felületkezelés az egy olyan általánosságról szóló dolog, mint a neve is mutatja, hogy a felületet meg kell védeni a környezetétől, hogy ne lépjen reakcióba vele. Nagyon sok dolognak az összefoglaló neve ez. Gondoljunk csak bele, hogy rengeteg dolog a környezetünkben felületkezelve van. Ha nem tennénk meg például, hogy a fából készült ablakunkat néhány évente lefestjük, akkor egy idő után elkorhad, és kidobhatjuk azt. Tehát nagyon fontos dolog a gazdaságosság szempontjából a felületkezelés. Sok iparág foglalkozik ezzel, de többnyire az embereknek a felületkezelésről a festés jut eszébe, mert ez a legelterjedtebb eljárás. Pedig sokan foglalkoznak felületkezeléssel. Ide sorolhatjuk pl.: horgyanyzókat, galván üzemeket, műanyagozást, festést, stb. Hogy milyen felületkezelési eljárást használjunk az attól függ, hogy milyen igénybevételnek van kitéve a munkadarabunk.

  • Fényezés

  • Az autófényezés az autók feltalálása után jött létre. Részben felületvédelmi és részben esztétikai okok miatt kell egy autót lefesteni. Ez az iparág a mai napokig nagy fejlődéseken esik át. Itt nagyon fontos az esztétika, mert ki nem szeretne szépen lefestett autót magának. Nagyon sokféle anyaggal dolgozik az autóipar, szinte minden kívánságot, mind esztétikai, mind korrózióvédelmi előírásokat, kívánságokat tudnak teljesíteni. Ehhez egy nagyon fegyelmezett és kiváló szakmai tudással rendelkező, folyamatosan továbbképzett szakemberek szükségesek.
  • Fényezés

  • Varjú utcai telephely: Jelenleg személy és kis haszongépjárművek fényezésével, valamint ipari alkatrészek festését végezzük. Munkáink: vasúti járművek, elektromos és klímaszekrények, mérőműszerek dobozai, egyéb műanyag alkatrészek festése. A telephelyen 4 fő dolgozik. Mivel a tulajdonos 30 éve autófényező, ezért talán mondhatjuk, hogy elsősorban a minőség kiemelkedően magas. Ezek mellett felismerte, hogy a piacon úgy tud megmaradni, ha kifejleszti magának azt a tudást, amit más már nem tud megcsinálni. Továbbá a rövid határidő is jellemző rá. Embereit ő maga oktatja ki, képzi tovább.

  • Foszfátozás előkezelés

  • A foszfátozás egy felületkezelési eljárás, aminek köszönhetően a felületen található szennyeződéseket távolíthatjuk el. Ha a felületen található olaj és egyéb szennyeződéseket nem távolítjuk el, akkor nem lesz megfelelő a festék tapadása. Ez napjainkban egyre nagyobb probléma, mert nem lesz a felület esztétikus, ráadásul a festék vagy felhólyagosodik, vagy levedlik a felületről. Tehát a festésnek egy nagyon fontos része az előkezelés, mert ha az előkezelés nincs megcsinálva előírásszerűen, akkor hiába dolgozunk profi festékekkel, akkor is le fog jönni a festék, mert nem tapad rá megfelelően a felületre. Több előkezelési forma is ismert én azért a foszfátozásról írtam, mert mi ezt használjuk. Amúgy a foszfátozást nem feltétlenül csak a festék alá szokták alkalmazni, hanem simán csak felülettisztítás céljából..


    Copyright (c) Borzas És Társa BT.